

Az UNICEF a gyermekjogi egyezmény elfogadásának 20. évfordulóján hozta nyilvánosságra a világ gyermekeinek helyzetével foglalkozó jelentésének különkiadását.
Az elmúlt húsz évben számos területen történt jelentős javulás a gyermekek helyzetében, ugyanakkor eredmények láttán semmiképpen nem szabad megnyugodni. Elfogadhatatlan, hogy évente 22 millió újszülött nem kapja meg a minimálisan szükséges védőoltásokat, minden évben 4 millió gyermek hal meg életének első hónapjában vagy hogy jelenleg is 150 millió 14 éven aluli gyermeket kényszerítenek illegális munkára.
A jelentés részleteiről és az elkövetkező 20 év tennivalóiról itt olvashat.
Az ENSZ Gyermekjogi egyezményének 20. évfordulója alkalmából a World Photography Organisation, a Sony és az UNICEF két online akciót indít útjára.
Ezek keretében arra kérik a fiatalokat és a felnőtteket, hogy 1-1 fotográfia és egy hozzátartozó "fogadalom" feltöltésével támogassák a gyermekek jogainak tiszteletben tartását. A képnek és a fogadalomnak a következő alapvető jogok egyikére kell vonatkoznia: élethez, oktatáshoz, egészséghez való jog, az erőszaktól, kizsákmányolástól történő védelemre, illetve a véleménynyilvánításra vonatkozó jog.
Az UNICEF által felkért néhány közismert személyiség már saját készítésű fényképpel és fogadalommal kifejezte az ügy iránti elkötelezettségét. Az érdeklődők így többek között megismerhetik Ewan McGregor skót színész, Reza iráni fotóművész és emberjogi aktivista, valamint David Beckham angol labdarúgó fogadalmát.
A pályázatra beküldött képek egy online kiállítássá állnak majd össze a World Photography Awards honlapján, néhányat pedig kiállítanak a szervezet 2010. évi díjkiosztó ünnepségén, Cannes-ban.
A 12-18 év közötti fiatalokat egy különleges lehetőség is várja. A beküldött munkák alapján kiválasztott hat fiatal 2010-ben világhírű fotósok közreműködésével létrejövő fotós műhelymunkában vehet részt Etiópiában.
További részletek itt olvashatók.
Az UNICEF szószólói által készített fényképek és fogadalmuk itt láthatók.
Az UNICEF Magyar Bizottsága rendhagyó módon kívánja emlékeztetni a gyermekjogi egyezmény évfordulójára azokat a döntéshozókat, akik fontos szerepet játszanak a gyermekek helyzetének alakításában. Az UNICEF "20 év - 20 nap" gyermekjogi hónapjához kapcsolódva az elkövetkező napokban és hetekben számos megyei és városi közgyűlés, valamint az Országgyűlés képviselői kapnak rongybabát az UNICEF képviselőitől. Az önkéntes fiatalok, nyugdíjasok, fogyatékkal élők által készített rongybabák és a hozzájuk kapcsolódó üzenet arra emlékeztetnek bennünket: közös felelősségünk a gyermekek jogainak tiszteletben tartása és biztosítása, s ebben mindannyiunknak bőven van még tennivalója.
A gyerekjogi tennivalókra emlékeztető UNICEF rongybabákat elsőként Katona Béla, az Országgyűlés elnöke és Pelczné Gáll Ildikó, az Országgyűlés alelnöke vehette át a november 16-án egynapos magyarországi látogatásra érkezett Philip O'Brientől, az UNICEF genfi regionális igazgatójától és az UNICEF Magyar Bizottsága vezetőitől.
A sajtóközleményhez kattintson ide!
A UNICEF gyermekjogi hónapját beharangozó sajtótájékoztatóján a gyermekjog témájához szólt hozzá Rauh Edit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium esélyegyenlőségi szakállamtitkára és Ranschburg Jenő pszichológus.
Rauh Edit szerint a gyermekek jogainak érvényesüléséhez kapcsolódóan mind az államnak és szervezeteinek, mind pedig a társadalomnak, a családoknak és egyéneknek is vannak kötelezettségei. Jelenleg még hiányoznak annak feltételei, hogy minden egyes gyermekből boldog állampolgár lehessen. Véleménye szerint esélyegyenlőségi politikára különösen nagy szükség van a gyermekek esetében, hiszen a gyermeki jogok amiatt is speciálisak, hogy a gyermekek nem tudják kellően képviselni saját jogaikat.
Ranschburg Jenő a pszichológus szemszögéből arról beszélt, hogy a gyermekkor az élet egyik legküzdelmesebb időszaka, s minden gyermek kiszolgáltatott, amíg meg nem nő, a boldog gyermekkor pedig valójában csak a felnőttek nosztalgiája. Elmondta, az elmúlt időkben drámaian csökkent a gyermekekhez köthető szakmák presztízse Magyarországon, ami egyúttal azt is jelzi, hogy valami zavar van a gyerekjogok értelmezésével kapcsolatban. "Az elmúlt húsz évben nagyon sok rossz dolog történt a magyar gyerekekkel, ők is áldozatai az átalakulásnak és a gazdasági, társadalmi válságnak" - fűzte hozzá. A professzor alapvető problémának tartja, hogy gyakorlatilag megszűntek a gyerekközösségek, ami pedig a gyerekek boldogságának egyik záloga. Márpedig, ahogy mondta, "gyerekek csak gyerekszerető országban érzik jól magukat, Magyarország pedig nem az".
November 20-án tartja a Szociális és Munkaügyi Minisztérium azt a díjkiosztó ünnepséget, mely során jó gyakorlatokat tüntetnek ki a gyermekvédelem területén.
A konferencián mutatják be a Gyermekjogi egyezmény értelmezését megkönnyítő 800 oldalas kötetet is. A könyv, melynek kiadója az UNICEF, cikkenként elemzi az egyezmény rendelkezéseit, megvilágítja céljukat és hátterüket a Gyermek Jogai Bizottságának kommentárjai, ajánlásai alapján. A kötetről Herczog Mária, a Gyermek Jogai Bizottságának magyar tagja beszél.
A jó gyakorlatok közül bemutatkozik a Fejér Megyei Igazságügyi Hivatala Családi Döntéshozó Csoportkonferenciája, a Periféria Egyesület a roma gyerekek iskolai integrációjának elősegítésére létrehozott programja, és megismerhetjük a gyermekvédelmi rendszerben élő filmkészítő gyerekeket is.
Az "Osztályterem" (Classroom) című indiai film nyerte az UNICEF ifjúsági filmpályázatát. A közönségszavazatok és a zsüri döntése alapján a nyugat-bengáliai Sonu Thakur filmje lett a Gyermekjogi egyezmény 20. évfordulójára kiírt pályázatának győztese. A pályázatban meghatározott egy perces időkeret a gyermeksorsok sűrített bemutatására adott lehetőséget. A beérkezett pályaművek között voltak olyanok, amelyek az éhezés, mások pedig a megkülönböztetés témáját állította a középpontba. A legjobbak közé többek között román, indiai, kanadai és chilei pályázók filmjei jutottak. A nyertes, indiai film a tanuláshoz való jogot választotta témájául: a film képek és zene segítségével mutatja be azt az összekötő elemet, amelyet a tanulás lehetősége jelent a legkülönbözőbb gyerekek számára. A zsűri különösen a film szavak nélkül is kifejező, megindító karakterét méltatta.
A film, amely itt tekinthető meg, kiemelt szerephez jut majd Gyermekjogi Egyezmény 20. évfordulójának ünnepségén november 20-án New Yorkban.
Az UNICEF október 13-án tette közzé azoknak a pályázóknak a nevét, akiknek filmjei bejutottak a szervezet által a gyermekjogokról meghirdetett verseny döntőjébe. Az ENSZ gyermekekkel foglalkozó szervezete nyáron hirdette meg pályázatát és a több száz fiatal pályázó közül végül 12-en kerültek a legjobbak közé. Mindannyian saját országuk gyermekjogi helyzetének egy-egy szeletét választották 1 perces filmjük témájául. A filmek többek között a gyermekszegénységgel, a fegyveres konfliktusokkal, az erőszakkal és a tanuláshoz való joggal foglalkoztak. A legjobbak közé többek között román, indiai, kanadai és chilei pályázók filmjei jutottak. Ha kíváncsi a legjobb egypercesekre, kattintson ide!
November 2-án pedig nyilvánosságra kerül, kiket is tartott a közönség és a zsűri a legjobbaknak.
Számos előadás hangzik el a gyermekek jogaival kapcsolatban is. Szó lesz az iskolai demokrácia alternatíváiról, s az előadók felteszik azt a kérdést is: segítette-e a gyermekek világát, hogy jogaik vannak.
A tanácskozás vendége Donáth László országgyűlési képviselő, az UNICEF Magyar Bizottsága elnökségének tagja és előadást tart a Bizottság elnöke, Takács István is. A szervezők minden érdeklődőt szívesen látnak.
Részletes programhoz kattintson ide!
A lengyel író, orvos, pedagógus élete és munkássága, és különösen két műve, a "Hogyan szeressünk egy gyereket?" és "A Gyermek joga a tiszteletre" inspirálta a későbbi gyermekjogi dokumentumokat, köztük a gyermekjogi egyezményt is.
A 8-12 éveseknek szóló könyv célja, hogy egy érzelmekkel teli történettel mutassa meg a gyerekeknek a gyermeki jogok jelentőségét és erejét. Korczak híres árvaházának kis lakóit 1942-ben hurcolták el a varsói gettóból Treblinkába, s bár lehetősége lett volna elkerülni a végzetet, ő elkísérte védenceit a halálba.
A rajzokkal illusztrált könyvecske "Histoires Vraies" címmel, egyelőre csak franciául jelenik meg a 20. évforduló alkalmából.