Hogyan segíthet?
Az UNICEF a világ 157 országában működik. Évente 1,5 milliárd dollárt költ gyermekvédelmi programjainak finanszírozására.»

Az első UNICEF képeslap

Jitka Samkova rajza

Az UNICEF képeslapok története

Amikor a 7 éves cseh kislány, Jitka, 1949-ben elküldte rajzát az UNICEF-nek, aligha gondolta, rajza olyan híres lesz, hogy még 60 év múlva is emlékezni fog rá a világ.
A kislány festményével szeretett volna köszönetet mondani azért a segítségért, melyet a szervezet a világháborút követően a falujának nyújtott.

New Yorkban, az UNICEF központjában, Jitka rajzát képeslapokra nyomták, így született meg az első UNICEF üdvözlőlap, s ebből az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb segélyakciója.

1950-ben még csak 100 ezer, tíz év múlva 15 millió, ma pedig már évente csaknem 160 millió darabot adnak el az UNICEF lapjaiból szerte a világon. Eddig összesen több mint 4 milliárd UNICEF képeslap talált gazdára és generációk nőttek fel az UNICEF gyermekjátékain is.

Az UNICEF világszervezet, így a képeslapok választéka is nemzetközi. Sok-sok neves művész, pl. Chagall, Miro, Picasso, Monet, Klimt, Van Gogh alkotásai kerültek UNICEF levelezőlapra. A képzőművészek, ill. ügynökségeik a művek felhasználásának ingyenes felajánlásával támogatják az UNICEF munkáját.

Képeslap-programja keretében az UNICEF sokat tesz a világ különböző kultúráinak megismertetéséért is. A szervezetnél dolgozó művészettörténészek az afrikai textilmintáktól az ausztrál őslakosok homokrajzaiig, az indonéz faliszőnyegegektől az indián motívumokig sok-sok ismeretlen kincset tártak fel.

Az elmúlt évtized során számos magyar művész alkotásával is találkozhattunk UNICEF képeslapokon. Pl. Moholy-Nagy László festményei, André Kertész fotói, Reich Károly és Réber László grafikái vagy a magyar múzeumokban található műalkotások a világ más tájain is népszerűek lettek.

Ám nemcsak a képeslapok tervezői, hanem a vásárlók között is mindig akad jó néhány világhíresség. Amikor Jacqueline Kennedy-ről kiderült, hogy magánlevelezésében szívesen használ UNICEF képeslapokat, jócskán megemelkedett a lapok forgalma.

De az UNICEF nemcsak képeslapra nyomtatja a művészet remekműveit. Nepálban, Bangladesben és Madagaszkáron UNICEF programok keretében felelevenítették a kézi munkával készülő papír hagyományát. Az ősi módon készült papíríveket növényi festékekkel színezik és helyi motívumokkal díszítik. A lapok értékesítését az UNICEF vállalja magára. Az ebből származó bevételből sok száz helyi család megélhetése biztosított.

A képeslapok, ajándéktárgyak, gyermekjátékok legfrissebb választékát megtekintheti az UNICEF Boltban.

© Copyright UNICEF 2004.www.unicef.orgSajtóKapcsolatVendégkönyvSitemapKeresésOldal tetejére
Készítette: Mirai Interactive