Fotóink
Polgárháború után malária Libéria
2008-ban Libériában és szub-szaharai Afrikában a malária volt a leggyakoribb halálozási ok az 5 év alatti gyerekek körében. A következőekben válogatást láthatnak azoknak a gyerekeknek a képeiből, akik egy, a Sony és az UNICEF Japán Bizottsága által finaszírozott fotós tanfolyamon vettek részt. A gyerekek környezetükről, az életüket meghatározó problémákról, így a szegénységről, otthonuk elvesztéséről készítettek fotókat. A rovarirtó szerrel átitatott szúnyoghálóról készült felvételt a 14 éves Archie Pah készítette.
A malária bárkire veszélyes lehet, a két év alatti kisgyerekek számára azonban általában halálos kimenetelű. A képet a 13 éves Melville Harris készítette Monroviában, Libéria fővárosában.
A malária a szegénység betegsége. Libériában a 14 évig tartó polgárháború mérhetetlen pusztítást végzett. A fegyveres konfliktusban 250 ezer ember halt meg, közöttük nagyon sok gyerek, egymillióan pedig elvesztették otthonukat. Fél évtizeddel a háború után a lakosság nagy része még mindig a táborokban, összetákolt viskókban vagy hajléktalanként középületekben él. A 12 éves David Wayah egy nyomornegyedről készített felvételt.
Az emberek 85% munkanélküli. A szegénység arra kényszeríti a gyerekeket, hogy dolgozzanak, munkájuk viszont gyakran veszélyezteti egészségüket. „Ez a lány rám emlékeztet.”- mondja Maima Tucker (15), aki korábban kenyeret árult a főváros utcáin.
A szegénység gyakran egész városokat és közösségeket maga alá temet. Gyermek- és anyai halandóság tekintetében Libéria a világ legrosszabb helyzetű országai közé tartozik. A legtöbb embernek nincs munkája és sokan még mindig menekült táborokban élnek. Fotó: Johnny Lard (15)
Sok gyerek nem jár iskolába, hanem szennyezett környezetben dolgozik vagy játszik. A sok pangó tócsa a maláriát terjesztő szúnyogok kedvenc élőhelye. A képet a 15 éves Linda Yeneken készítette.
Rossz higiénés körülmények, a csatornázás hiánya és a zsúfoltság általános. A 11 éves Christopher Kennedy egy kisgyereket fényképezett le. „A kislány sírt és nem láttam senkit a közelben, aki törődött volna vele.”- mondta.
A fertőzött víz felgyülemlik a házak körül, különösen az esős évszakban. A lakókat az alapvető higiénia hiányában semmi sem védi a betegségektől. Easu Redd (15)
Az ország lakosságának fele gyerek. őket sújtják legjobban a következmények. A kétéves Mending alultáplált és maláriája van. A kép a 14 éves Archie Pah munkája.
Hawa fejlődési rendellenességeit súlyosbítja a malária és a krónikus alultápláltság. Az UNICEF segítségével működő élelmezési központban biztonságos szúnyogháló alatt alszik édesanyjával. Fotó: Archie Pah
Folytatni kell a szúnyoghálók minél szélesebb körű szétosztását, még akkor is, ha gyógyszerrel hatékonyan tudják kezelni a betegséget. A moszkító háló használatát népszerűsítő falfestményről a tízéves Dada Kollie készített felvételt.
Libéria egyike azoknak az országoknak, amelyeket súlyosan érint a malária. Afrikában minden ötödik gyerek maláriában hal meg. Az UNICEF malária-ellenes programja ezt a tragédiát igyekszik megelőzni. A 13 éves Mary Stryker alkotása.
És néhányan azok közül, akik a felvételeket készítették
A fotós workshopon résztvevő gyerekeknek csak egy része él a szüleivel és jár iskolába. Többségük átmeneti otthonokban él, mert szülei meghaltak AIDS-ben, vagy mert gyermekkereskedelem áldozatává vált, esetleg a családban átélt erőszak miatt elszökött otthonról. Korábban egyikük kezében sem volt fényképezőgép. A fotózáshoz szükséges ismeretek megszerzésében a tapasztalt fotós, Giacomo Pirozzi volt segítségükre.
Dada Kollie, 10 éves
David Wayah, 14 éves
Christopher Kennedy, 11 éves
Maima Tucker, 15 éves
Archie Pah, 14 éves
Mary Stryker (13 éves) felvételt készít.
Melville Harris (13 éves) és Linda Yeneken (15 éves) az elkészült képeket nézegetik.
Maima Tucker
|