Rólunk írták

Az igazi ENSZ

Népszava, 2008. július 9.

A becsmérlők gyakran hívják az Egyesült Nemzetek Szervezetét „társalgónak,” 192 nemzet otthonának, ahol – ahogyan azt oly emlékezetesen mondták – „egy téma sem olyan kicsi, hogy ne lehessen véget nem érően vitatkozni róla.”

Azonban az igazi ENSZ, a nyilvánosság számára közel láthatatlanul, egy cselekvésorien?tált ENSZ. Az igazi ENSZ 90 millió embert lát el élelemmel több mint 70 országban – keskeny, kék vonal az éhes emberek és az éhínség között. Olyan betegségeket töröl el a föld színéről, mint a himlő vagy a paralízis, és védőoltásokkal látja el a gyermekek 40 százalékát a világon. Évente 2 milliárd dollárt biztosít szükséghelyzetben a katasztrófák következményeinek elhárítására és fenntartja a világ második legnagyobb hadseregét – a 120 000 bátor férfiból és nőből álló globális békefenntartó erőt, akik oda mennek, ahova más nem tud vagy nem akar.

Utazásaim során – gyakran a világ legnagyobb nehézségekkel küzdő helyein – mindig igyekszem találkozni ezekkel a tények és adatok mögötti arcokkal. Nemrég Jackson Hole-ban, Wyomingban egy filmfesztiválon bemutattam néhányukat olyan hollywoodi forgatókönyvíróknak és rendezőknek, akik többet akartak megtudni az ENSZ-ről.

Egyikük egy fiatal kanadai nő volt az UNICEF-től, mely a világ gyermekeinek védelmével, jólétével, és jogaival foglalkozó ENSZ-ügynökség. A neve: Pernille Ironside. A munkája, hogy egyedül, egy kis csapattal elmenjen a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti vadonjába. A hölgy ott szembeszáll a hadurakkal és követeli, hogy adják fel „gyerekkatonáikat”, azokat a fiúkat, néha lányokat, akiket 8 vagy 10 éves korukban toboroztak be vagy raboltak el, hogy harcoljanak az ország hosszúra nyúlt gerillaháborúi?ban. Igen gyakran sikerül ezt elérnie. Az elmúlt néhány év alatt a kongói ENSZ-misszió a becslések szerinti 35 000 ilyen gyermek közül 32 000 fő szabadon bocsátását érte el. Pernille reménykedik benne, hogy az év végéig a többi gyermeket is visszanyerheti.

Egy másik Kathi Austen volt, aki az ENSZ egyik fegyvercsempészettel foglalkozó szakértője, aki az elmúlt évtizedet azzal töltötte, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaságban és más, afrikai konfliktuszónában működő illegális fegyvercsempészek után nyomozott. Részben az ő kitartó munkájának köszönhetően került nemrég letartóztatásra Thaiföldön terrorizmus vádjával Viktor Bout, a világ egyik legnagyobb csempészhálózatának feltételezett vezetője.

Ishmael Beah, aki a háború által érintett gyermekek védelmezője az UNICEF-nél, mesélt az életéről gyerekkatonaként az egy évtizedig tartó Sierra Leone-i polgárháborúban. Az ENSZ rehabilitációs programjának köszönhetően nemcsak túlélte ezt, hanem jól el is boldogult, és végül megtalálta útját Amerikába, ahol beiratkozott az Oberlin Főiskolára és megírta bestsellerét a tapasztalatairól.

Mariatu Kamara, egy fiatal Sierra Leone-i nő is elmesélte történetét. 12 éves korában a lázadók megölték a szüleit és – ahogyan ez sok ezer másik gyermekkel is történt – levágták mindkét kezét. Az ENSZ segítségével ő is túlélte ezt. Most egy örökbefogadó családdal él Torontóban és főiskolára jár. Időnként visszatér szülőföldjére, hogy megossza történetét és növelje az UNICEF által a világon végzett munkával kapcsolatos tudatosságot.

Munkám során az igazi ENSZ sok más arcával is találkozom, ritkán ilyen híresek, de nem kevésbé önzetlenek és oda- adóak. Valóban, a legfontosabb munkánk gyakran a legkevésbé látható.

Idén tavasszal, nyugat-afrikai látogatásom során láttam ENSZ-csapatokat Libériában azért küzdeni, hogy segítsék a kormányt az alapvető szociális szolgáltatások – elektromosság, víz, közegészségügy, iskolák – helyreállításában a többéves háború után. Elefántcsontparton ENSZ-tanácsadókkal találkoztam, akik a konfliktus által megosztott nemzetet segítették, hogy választásokat tartsanak és bevezessék a valódi és tartós demokrácia korszakát.

Burkina Fasóban, délre a növekvő Szahara sivatagtól, az ENSZ dízelgenerátorokat visz az áram nélkül maradt vidéki falvakba. A gépeket a gabona őrlésére, így az éhség enyhítésére használják; fel tudják tölteni velük a mobiltelefonokat, így a farmerek kapcsolatban tudnak maradni a regionális piacokkal, és ez segít nekik eldönteni, hogy mit és mikor ültessenek. Ezeket a kisvállalkozásokat általában női csoportok vezetik, mely új tekintélyt és státust biztosít számukra a közösségben. Ilyen kis lépéseken keresztül meg tudjuk változtatni a világot.

Néha azon tűnődöm, hogyan lehetséges, hogy én, aki a koreai gyerekek legszegényebbikeként nőttem fel egy háború által elpusztított faluban, és nem mindig tudtam, mit eszik majd a családom legközelebb, ilyen kiváltságos helyzetben leszek egy nap, hogy része lehetek ennek a nemes vállalkozásnak.

Turtle Bayen, az ENSZ főhadiszállásán található Társalgóval (Talk Shop) kapcsolatban ne felejtsük el, hogy néha a beszélgetéssel is el lehet érni dolgokat.

A beszélgetés tette az ENSZ- békefenntartókat a terepre négy kontinens 18 országában. A beszélgetés teremti elő a pénzt és a felhatalmazást olyan programokra, melyek a világon sok éhezőt élelemmel látnak el. A beszélgetés miatt tette meg a világ első lépéseit a klímaváltozás, a globális élelmiszerválság és a mindennapos humanitárius válságok sorának kezelésére.

Az ENSZ összehívó ereje ma a legvégső „puha hatalom” a világon.

Ban Ki-moon, az ENSZ főtitkára

Korábbi cikkek:

A maribori UNICEF-gála – Levelet kaptunk, lájf

www.alon.hu (2007. november 17.)

Az élet útjai kifürkészhetetlenek. 20 évvel ezelőtt nehezen hittem volna, hogy majd csak úgy fel lehet kerekedni este öt körül, áthúzni két határon, hogy a maribori színházban meghallgassuk eredetiben a Life is Life Opus-slágert. Jó, igaz, elsősorban nem ezért mentünk. Egy este krónikája.

Nemrég beszámoltunk arról, hogy a városi tévé mindenféle határon átnyúló kavarásba kezdett, pontosabban folytatott. A folytatás hangsúlyozása esetünkben azért érdekes, mert lapunk annak idején jelen volt a valódi kezdeteknél, ami történetesen Mariborban volt. Itt írták alá 2004-ben azt a határon átnyúló televíziós együttműködést, amely sok kacskaringó után érkezett el a csütörtök esti UNICEF-gáláig. Ez utóbbit ugyanis a szombathelyi televízió is közvetítette, így úgy éreztük, már csak a nosztalgikus felhangok miatt is eleget teszünk a meghívásnak, és újfent becélozzuk Szlovénia második legnagyobb városát.

A tévések első csapata már dél körül elstartol, így mi a második hullámmal, este öt felé ülünk autóba néhány kollega és néhány garnitúra esti öltözék társaságában. Az utat csak osztrákok határ menti útépítése (ez jó jel!) és egy ideiglenesen rakoncátlankodó elektromos ablak (csúnyán nézett rá a szlovén határőr) teszi valamennyire izgalmassá, de ez minden. Ha valaki húsz évvel ezelőtt azt jósolja, hogy majd Mariborba Ausztrián keresztül természetesebben járunk esti színházba, mint Győrbe, nem biztos, hogy hiszünk neki.

Maribor nem Manhattan, nem is mindennap tartanak UNICEF-gálát, így egy-két utcai leszólításos érdeklődés után kis különítményünk már ott is áll a patinás homlokzatú maribori színház fényekkel, gyertyákkal és vörös szőnyeggel feltuningolt bejáratánál. Kamerák pörögnek, fényképezők villognak, de mint kiderül, nem mi vagyunk az ünnepelt celebek, hanem rejtélyes szlovén hölgyek és urak, akik nálunk pontosan annyira ismertek, mint odaát Bochkor Gábor. Közös Unió ide vagy oda.

Bent kissé megnyugszunk, hogy annyira mégsem nagy a flanc, a maribori színház előterének dizájnja a nyolcvanas éveket, a közönség ruházata inkább a budapesti, mintsem a bécsi módit idézi. Ingyen pezsgő és kávé mindenkinek, közben a büfénél összeverődik a szombathelyi különítmény. Megérkezik Czeglédy Csaba alpolgármester, Kovács Ferenc megyei elnököt is várjuk, de hiába.

A színházterem pofás, de semmi különleges, bár Szombathely valószínűleg ész nélkül becserélné a Hemóra. A műsor – hála a televíziós közvetítésnek – pontban nyolckor kezdődik. Az elején elhangzik néhány mondat angolul, aztán a szlovén műsorvezetőnő szigorúan anyanyelvén nyomja le az estét. Ebből a tényből kifolyólag a szinkrontolmácsos közvetítéssel itthon a képernyők előtt némileg jobban lehet követni, hogy mi is történik.

Rúzsa Magdi (az SZTV fotója)

Az elején mondjuk mindegy, mert egy gyermekbalett csapat közepette minden nehézség nélkül felismerjük Rúzsa Magdit, aki először magyarul, majd szerbül énekel, ez utóbbi a jól ismert Ederlezi. A mellettem ülő szlovének szeme némileg kikerekedik, összevigyorognak, valahonnan nyilván ismerős a nyelv és a dal. Jól megtapsolják.

Az est amúgy is a jugoszláv zenei kultúra jegyében zajlik, mert a szlovének mellett horvát előadók is itt vannak, és a helyszínen sem a nyelvből, sem a taps erejéből nem lehet megkülönböztetni, hogy ki lép fel hazai pályán, a szlovén közönség simán énekli a horvát sztárok számait is.

A különböző stílusú és minőségű délszláv felhozatal közül kakukktojás egy olasz Beatles-tribute zenekar, a Beat Les és az est sztárjának számító osztrák Opus, akiknek egyetlen világslágert sikerült összehozniuk annak idején, de az jó nagy. Első körben nem éneklik el, de aztán a végén ezzel fejezik be az estét. Amikor a Bundesliga-frizurás, bajszos, köpcös énekessel felcsendül – élőben, ahogy az ment végig az esten - a halhatatlan Life is Life, benne azzal a bizonyos „levelet kaptam, lájf” sorral, nos, kétségtelenül pillanatnak számít az életemben.

Hogy az est folyamán nem az Opus vagy a kötélen függő-tekeredő szlovén popdíva jön be a legjobban, azon nem csodálkozom túlságosan, azon viszont igen, hogy mérföldkőnek számító megvilágosodásom támad a középső opera-blokknál: úristen, lehet, hogy a végén még megszeretem ezt a műfajt.

A műsor közepe ugyanis egy operablokk, ha jól értjük, ebben főként a helyi társulat énekesei viszik a prímet, ami már csak azért is említésre méltó, a 120 ezres város nemcsak saját színházat, de saját operatársulatot, sőt balettet is működtet, nem is akármilyen színvonalon.

A több mint kétórás előadás alatt felvételről bejelentkezik Roger Moore is, mint a UNICEF egyik legismertebb kampányarca, majd a végén a szervezet képviselője egy 50 ezer eurót vehet át színpadon.

Fogadás az elegántos csillárok alatt

Ezután már nincs más hátra, mint a színház igencsak pofás emeleti dísztermében részt venni az állófogadáson, majd éjfél felé bevackolni az autóba. A határátkelőkön tíz-tíz másodpercet vesztegetünk az iratok ellenőrzésével. Pár hét múlva már ennyi se lesz.

Józing Antal

A UNICEF-nek az eseménnyel kapcsolatos sajtóanyaga

Az európai összetartozás és a világ problémái iránti felelősség a fő motívumai annak a gálakoncertnek, melyet 2007. november 15-én rendeznek a maribori Nemzeti Színházban.
Ezen az estén nagyszabású könnyűzenei koncerttel ünnepli ugyanis a város, hogy Szlovénia 2008. január 1-jén átveszi az Európai Unió elnökségét, Maribor pedig elnyerte az Európa kulturális fővárosa program szervezési jogát 2012-re.

Szlovénia második legnagyobb városa négy szomszédos ország - Ausztria, Horvátország, Magyarország és Olaszország - művészeit valamint országos és helyi politikusait is meghívta erre az estére. Hazánk képviseletében Rúzsa Magdi, az elmúlt években nagy népszerűséget szerzett énekesnő lép színpadra az Aprócska blues és az Ederlezi című dallal. A nemrégiben a Megasztár tehetségkutató versenyén reflektorfénybe került énekesnő először lép fel az UNICEF javára.

A rendezvény szervezői az est bevételét az UNICEF AIDS-ellenes programjának támogatására ajánlják fel. Az ENSZ gyermekvédelmi szervezete a közelmúltban kampányt indított annak érdekében, hogy a világ hangsúlyosabban vegye figyelembe a gyermekek érdekeit az AIDS elleni harcban. Az UNICEF szeretné elérni, hogy a 15 millió AIDS árva megfelelő ellátást kapjon, a HIV-fertőzött gyerekek számára speciális gyógyszereket fejlesszenek ki, megfelelő felvilágosítással megelőzzék a vírus fiatalok közötti terjedését és megakadályozzák, hogy a várandós nők megfertőzzék újszülöttjeiket.

Az UNICEF AIDS kampányának egyik „arca" Sir Roger Moore, aki - mivel személyesen nem tud részt venni a gálán - éppen magyarországi tartózkodása során rögzített egy rövid üzenetet a közönség számára.

Az esemény szervezője a maribori regionális televízió, az RTS, amely az ún. regionális médiaklaszter keretében a másik négy ország határmenti területeinek hat TV állomásával fogott össze a siker érdekében. A hat regionális tévé, köztük a Szombathelyi Televízió, egyenes adásban közvetíti a koncertet. Ugyanakkor Magyarországon az országos lefedettséggel rendelkező Hálózat TV is vállalta a közvetítés sugárzását..

A televíziós közvetítés ideje alatt adománygyűjtés is folyik a résztvevő országokban. Az UNICEF Magyar Bizottsága is várja az adományokat: emelt díjas SMS küldésével (1785 UNICEF) vagy pénz átutalásával (11705008-20123725) lehet az UNICEF AIDS árvákat segítő programját támogatni. A rendezők azt remélik, hogy a jótékonysági est közel 100 ezer euróval támogathatja az AIDS gyermekáldozatait.

A pénz nem elég - A magyar gyerekek helyzete

Népszabadság, 2007. február 16.

Február 14-én mutatta be az UNICEF legújabb jelentését a gyermekek helyzetéről a fejlett országokban.

A jelentés rendkívül fontos. De nem azért, mert szenzáció. A legújabb adatok is csak 2003-ig mennek vissza, de többnyire az 1995 és 2002 közti évekből származnak. Jelzik, hogy nem új, hanem nagyon is tartós és régi problémákról van szó, de olyanokról, amelyek nem sorsszerűek: ha a társadalmak úgy akarják, megoldhatók.  Ami a jelentésben  új, az a gyerekek helyzetét komplex módon bemutató nemzetközi adattár. A fejlettnek nevezett országokat még soha nem riasztották ilyen lelkiismeret ébresztő módon a gyerekek ügyében.

Magyarország a gyermekjólét színvonala tekintetében a  21 fejlett ország közül a 19. helyen áll. Az első 7  hely a skandinávoké, hollandoké és spanyoloké.  Az utolsó három helyen  Magyarország, az USA  és Anglia van. A jelentés nagy visszhangot kapott, kivált a rossz helyezésű országokban.  Anglia - noha az utolsó években központi kérdéssé vált a gyerekszegénység ügye, és ez még nem mutatkozhat az adatokban  - újra önvizsgálatot tart, hogy vajon eleget tett és tesz-e a gyerekekért. Mi sem tehetünk mást.

Vannak a vizsgált területek között olyanok, amelyeken viszonylag jók vagyunk. Például a  szülő-gyerek kapcsolat, a kisgyerekek védőoltásai,  a könyv helye az otthonokban mintha rendben lennének. Amiben utolsók vagyunk, az a csecsemőhalandóság, valamint a szülők foglalkoztatottsága, ami  minden más szegénységmutató egyik alapja. De nagyon rossz a helyezésünk az iskolai teljesítmények és a gyerekek otthoni tanulási körülményei esetében. Magas  a fiatalkorú terhesség mutatója és a kissúlyú újszülöttek  aránya. Nem jók az egészséges táplálkozás és életmód mutatói, sok a csellengő gyerek.
Mindent egybevetve, tenni kell. Még  ebben a sokaknak rosszat hozó  2007-es évben is az eddiginél  több erővel kellene  megakadályozni, hogy a gyerekeken is  csattanjon az ostor.  És az utolsó percben vagyunk, hogy elkezdődjék a gyerekes családok helyzetét, a gyerekek esélyeit sokoldalúan, tartósan javító program, a "Legyen jobb a gyerekeknek" Nemzeti Stratégia. Hamarosan elkészül az ezt tartalmazó Országgyűlési Határozat.  Ha a Parlament ezt nagy többséggel megszavazná, lenne   remény, hogy komoly figyelem, jelentős erőforrások  jussanak e célokra. A nemzetközi összehasonlítás azt mutatja, hogy számottevő közösségi (állami, önkormányzati)  erőforrások és felelősségvállalás nélkül nem mehet  jól a gyerekek ügye.  Ám az is érzékelhető az adatokból, hogy csak a pénz nem elég: gyerekbarát társadalom is kell. Ha van ügy, amiért érdemes összefogni, ez az.

Ferge Zsuzsa

Jegyzetlap Csehenesről

    Új Ember katolikus hetilap / LXI. évf. 29. (2970.) / 2005.07.17

Ezt a kétéves kisfiút - fonetikusan ejtve a nevét - így hívják: Csehenes (Tsehainesh). Etiópiai. Testsúlya 6 kilogramm, vagyis csak 3 kilogrammal több, mint egy jól fejlett európai csecsemő. Ezt a 6 kilogrammot is csak orvosi segítséggel érhette el, egy különleges táplálás, kezelés nyolcadik napján. Már nem élne, ha be nem viszik idejében egy etiópiai egészségügyi központba, amelyet az UNICEF tart fönn; úgy, ahogy tud. Tízszer-tizenötször annyi segélyhely kellene ebben az éhínséggel sújtott afrikai országban, mint amennyi van; a tucatnyi többi országról, térségről nem beszélve. De nincs rá pénz. Hol nincs rá pénz? Ott, Etiópiában, például. De hát rengeteg pénz van a világban másutt! Nem?... Az űrrepülők azt mondják, a Föld éjszaka fényárban úszik. Ők ezt így nevezik: "A földgolyó túlfénnyel szennyezett." Pénztől fénylik éjszaka Párizs, Hongkong, Sidney, Brazília, Varsó, Oslo, Budapest, Moszkva, stb. S még vagy harminckétezer nagyváros. Ott a pénz. Erre van. És még sok mindenre akad számtalan milliárd pénzpazarló, magát fölélő, állig fegyveres, hazudozó világunkban; nálam, nálad, nála is. Csehenes és mintegy százezer súlyosan alultáplált etióp kisgyermek életére nincs pénz.

Egy hete néz rám ez a drága poronty az UNICEF segélykérő papírlapjáról. Nem tudom levenni róla a szemem. Alulról pillant fölfelé. Világít barna tekintete körül a szeme fehérje. Két tenyérbe férő kis feje van, szorosan hátrasimuló két fülecskéje, sovány vállain ügyetlenül hordott kabátka. Szép szája csukva. Ártatlan szeméből ez a kérdés süt ki: Miért nem adtok enni? Miért kell éheznem? Csehenes nem tudja, hogy néma kérdése létkérdés. Tartalmában túlságosan is hasonlít Jézus Krisztus sóhajtásához: Ok nélkül gyűlöltek engem (Jn 15,25). Nem csak az gyűlöl, aki öl, rágalmaz, kirekeszt, semmibe vesz; gyűlöl az is, aki segíthetne, de nem segít, s közönyös csöndjébe rejti részvétlenségét. Őrzője vagyok én testvéremnek? - kiált Istenhez a káini ember. Az vagy, mondja neki a közös Atya. Ha ábeli volnál, eszedbe se jutna ez a kérdés.

Tudom, van magyar szegénység is. Vannak ritkán étkező magyar gyerekek, tömegével. Hogy százezreknek nem telik egy kiadós ebédre. Ez szégyen. Igazolhatatlan. Bűnözés. De akkor ez azt követeli, hogy a tehetősebbek szünet nélkül adakozzanak, mert az éhezés sem ismer szüneteket. És a leplezetlen igazság az, hogy soha nem érezheti magát - nem kereszténynek, hanem - elfogadhatóan tisztességesnek sem az az ember, aki mohón vedel, s tömi magába a luxus kifundálta ételkülönlegességeket, amíg Csehenes koplal... Sőt, akkor sem, ha már Csehenes jóllakott. Mert ki tudja, hány millió társa még éhezik a világban. Az UNICEF által kifejlesztett, életben tartó keverék tejporból, cukorból, olajból és gabonakásából áll. "Egy gyerek heti adagja nem kerül többe 3000 forintnál." Akkor is ideírom a Magyar Nemzeti Bizottság címét, ha ez itt nem a reklám helye: 1027 Budapest, Varsányi utca 26-34. (Tel.: 36-l-201-4923; fax: 36-l-355-5019, www.unicef.hu.) És ha ez a bizottság nem kért meg rá, hogy írjam ide.

"Mintha csoda történne" - mondja Dr. Teklshaimanat orvos, mikor látja, hogy a megmentő adag hatására visszatér az éhhalálra ítélt kicsikbe az élet.

Nem vagyok képes elfogadni, hogy Csehenesnek s társainak, a kegyetlen világ ártatlanjainak meg kelljen halniuk, pusztán azért, mert megszülte őket az anyjuk. Ezt a bűnt követtük el mi is, mégis élünk.

Vasadi Péter

Bejegyzések a "Nagy Hullám után" című UNICEF vándorkiállítás vandégkönyvéből:

Szeretnék kevesebbet segíteni!

Szeretném, ha az UNICEF munka nélkül maradna!

De csak azért szeretném, hogy így legyen, mert az azt jelentené, hogy rend van a világban!

Mert az azt jelentené, hogy minden család, minden gyermek a világon békében és boldogságban él!

Sajnos talán soha nem lesz így!

Ezért segítünk és sok sikert kívánunk az UNICEF magyarországi munkatársainak!

Bp. 2005 április 29.

Herényi Károly

Az ember már számtalan képen látta a tragédiát, de a gyerekek rajzain keresztül érezni át igazán, milyen megrendítő lehetett az számunkra.

Minden ilyen "megérintő" kép segíthet, hogy ne csak a szívünk, de a pénztárcánk is megnyíljon.

Wolf Géza

Gratulálunk a kiállításhoz, nagyon megindító. Családunkat nagyon mélyen érintette a tragédia. Mint édesanyát, boldogsággal töltött el, hogy kisfiam saját elhatározásából adta fel eddigi összes megtakarított zsebpénzét, amit eddig semmire nem költött, mert NAGY dologra tartogatta. Ez most érkezett el.

Külön köszönöm Halász Judit művésznőnek, hogy a megnyitóban kiemelte kisfiamat, felejthetetlen élményt szerzett ezzel neki.

Köszönettel:

Vermesné Kaptay Márta